2015. október 15., csütörtök

Süel hangulat

Az egyik legszebb bók, amit valaha kaptunk, hogy " tudja kisasszony ebben az üzletben jó lenni".

Éppen Hawaiiról érkezett meg a fővárosba egy idősebb úr az unokájával és indultak vásárló kőrútra, mikor a Süelbe botlottak. A kislány próbálgatott mi meg csacsogtunk a sétapálcás úriemberrel mindenféléről. 
Nem ez volt az első, és nem is az utolsó szuper kedves bók, amit a különböző üzleteinkben bezsebelt a csapat. Természetesen óriás figyelemmel követem, hogy melyik üzletben kiről milyen információt küldtök be hozzánk de szerencsére, illetve mondhatom, hogy nem meglepő módon 99%-ban pozitív dolgokat írtok.




Alapvetően azért kezdtem el írni ezt a gondolatot mert nem is olyan régen, abban a maradék 1%-ban, találtam egy "panaszt" miszerint beszélgetnek a lányok az üzletben...

Hát igen szoktunk és nem is tilos, sőt kicsit mások a szabályok nálunk, mint egy multinál.
Először is a hagyományos kiszolgálásban hiszünk, tehát segítünk a vevőknek és velük is sokat beszélgetünk , nemcsak egymással. :)
Másodszor nincsen olyan szabályunk, hogy nem lehet elmozdulni egy adott helyről, vagy éppen nem lehet egymáshoz szólni. Persze nyilván nem telefonálgatnak a csajok ha bent van valaki, és nem a legtitkosabb privát dolgokat harsogják az üzletben, de nem kell némán állniuk.


Ha a csapattagok jól érzik magukat, akkor ezt a kisugárzást át tudják ragasztani a hozzánk betérő emberekre is, így részemről az a legfontosabb, hogy jó legyen a hangulat.
Segítünk mindig, mindenkinek, de nem vagyunk erőszakosak. Kérdezünk, de ha a vásárló nem igényli a támogatást, hagyjuk szabadon "garázdálkodni" a kötött ruhák között. Nem állunk a sarkatokban de ha szükség van ránk akkor ott termünk.


Persze mindenkinek lehet rossz napja, vagy lehet kevésbé cuki kedvében, de ez nagyon ritka jelenség a Süel háza táján.
Sokakat ismerünk személyesen is és általában minden üzletünkre elmondható, hogy elég komoly türelemmel és segítőkészséggel vannak felvértezve a lányok.


Akár az üzletben vagyunk, akár fotózáson, akár csapatbulin vagy más Süel rendezvényen a jó hangulat garantált!

Természetesen továbbra is várjuk minden fórumon a jó és a rossz tapasztalatokat is, mert mindekettő sokat segít nekünk. Előbbi inspirál, utóbbiból tanulunk és fejlődünk. :)


Végezetül egy kis "hangulat" kóstoló a tavalyi műhelyvásárunkról, amit idén természetesen megismétlünk.

 
 
 








 


1 megjegyzés:

  1. Kiszolgálás? Kiszolgálás!
    A Mammutban ért nagyon kellemes ilyen élmény. Kirándulás után mentem be, egyáltalán nem "vásárláshoz öltözve", magamhoz képest csapzottabban :-) A lányok ehhez képest pontosan látták, milyen típus vagyok, mi áll jól, kedvesek, udvariasak voltak, babáról is levettek ruhát. Vásároltam is jócskán :-)
    Köszönöm, Süel!

    VálaszTörlés