2016. február 8., hétfő

Süel a CIFF-en.




Kezdem az elején...
Mivel tavaly úgy éreztük megérett a márka arra, hogy a magyar piacon kívül is megmutassuk kötött világunkat, azonnal elkezdtük kutatni a külföldi piacralépést segítő pályázatokat. Rögtön meg is nyertünk egyet, így nem volt kérdés, hogy irány (először) Európa:).






Előzetes piackutatás alapján, nem meglepően, a skandináv területeken imádják a jó minőségű, igényes és persze meleg pulcsikat. A hozzánk betérő dán, svéd vagy éppen norvég vásárlók is örülten lelkesen szoktak vásárolni, így esett a választásunk a CIFF-re (Copenhagen International Fashion Fair).


Nem untatlak titeket a felkészülés ecsetelésével,de higgyétek el sok apróság van a stand kialakítással, dekorral, kollekció kijuttatással, egyéb bemutatkozó anyagok gyártásával kapcsolatban, amit át kell gondolni a vásár előtt.
Tudtuk, hogy mi,kicsit színesek vagyunk az ottani ízlésvilágnak, így most a standunkon inkább a vaj, drapp, tób, árnyalatokat emeltük ki, de azért a háttérben ott lapultak a már jól ismert színeink, amiket meglepetésünkre a Svédek nagyon szerettek.






Hárman érkeztünk Koppenhágába a Süel csapatból, ahol kissé esős szürke világ fogadott minket, de mi lelkesen rohantunk a Bella Centerhez, hogy előkészítsük a standunkat és végre kipakolhassuk a ruhákat, úgy, ahogy azt előtte lepróbáltuk:).








Vigyázz, kész, rajt! Indul a 3 napos roham.

A csapat természetesen egy igazi kis "team gardróbbal" érkezett, és előre egyeztettük mikor, miben fogadjuk az érdeklődőket. Ez már csak hab volt a tortán a készülődés végén, de nagyon csíptük az egyenruháinkat.

Első nap a vaj gyapjúnak hódoltunk, a helyiek nagy örömére.
Ha arról kérdeznél milyen színeket szeretnek a dánok, akkor inkább azt mondanám semmit, ami szín:).
Imádják a fehéret, a vajat, a drapp minden árnyalatát, a szürkéket és természetesen a feketét. Ha valaki már nagyon "hippisen" kitűnt a sorból, akkor ő mustár, camel esetleg valamilyen sötétebb barnában vagy sötétkékben vonult a vásáron.
Alapvetően mindenki tündéri kedves, de mindamellett hűvös, fittek, de mégsem túl kisportoltak és a szépségideál egy sokkal természetközelibb világot idéz meg, mint itthon. Szerettük.






Csak, hogy érezzétek a teret...





Második nap már kicsit merészebbre vettük a figurát és bár a kereskedők 2016/17 ősz-télre rendeltek, mi egy elég feltűnő színvilágunkkal, a Mojitóval borzoltuk a kedélyeket. Reggel még izgultunk, hogy esetleg ez már túl színes lesz ehhez a piachoz, de megtaláltuk az erre nyitott érdeklődőket.
Igazi kuriózumnak számított, hogy nálunk a tervezés és a gyártás  is egy műhelyben zajlik,  ráadásul az EU-ban, Budapesten (Budapestet mindenki imádta). Erre kevés példát találtunk az kiállításon és nagyon értékelték az érdeklődök.




Harmadik napra a mi is kicsit hűvössebbé váltunk, és mindenki a kékek 5 árnyalatát kombináló, "frozen" álnéven futó színvilágban ajánlgatott a standon.








Összességében jól zártunk, de azt azért el kell mondani, hogy a dánok nagyon zárkozottak és nehezen nyitnak az újdonságok felé, így rengeteget kellett mesélni magunkról, megtartva közben a távolságot és kizárva a rámensőködést.
Preferálják a skandináv tervezőket, akiknek egy külön hallt is dedikáltak a kiállításon, de mindemellett őszintén kedvesek és segítőkészek voltak velünk.


A kiállítás zárása után hangyabollyá vált az összes hall. Megindult a bontás ezerrel és másnapra már szinte teljesen csupasszá váltak a standok falai...
Legközelebb augusztusban költöznek be a kiállítók, reméljük mi is:)!



EXTRA infók tőlünk, nektek!


Koppenhága nem egy olcsó hely, akár ruhákról, szállásról vagy étkezésről beszélünk. Ha ide utazol, jobb ha felkészíted a lelked a masszív árakra.

Ha kártyával fizetsz, bizonyos helyeken te fizeted a tranzakciós díjat is.

A belvárost simán besétálod, nem kell metróznod!

Étterem tippek:
Wagamama (isteni friss) - Tietgensgade 20, 1704 København, Dánia






Wok Shop (nagyon felkapott thai) - Ny Adelgade 6, 1104 København K, Dánia





PS bár & grill (állítólag itt szép dán férfiak vannak, mi nem láttuk:)) - Pilestræde 12A, 1112 København K, Dánia







Emma's (ez volt a kedvenc helyünk, akár tészta, akár sali) - Axeltorv 3, 1609 København, Dánia




Jöttünk, láttunk, imádtuk és mivel azóta még egy pályázatot megnyertünk, hamarosan újra találkozhattok velünk itt.


Így dolgozunk mi...





1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a beszámolót, érdekes volt, még olvastam volna....:-)))

    VálaszTörlés