2014. október 22., szerda

Ballet meets fashion

Régi álmom volt, hogy egy balerinán is lássam tánc közben a kötött anyagok rezdüléseit, és úgy tűnik idén ez a projektünk is megvalósult.
Nemzetközi szinten már évek óta kísérleteznek neves tervezők, hogy összekapcsolják ezt a nőies táncot a divattal és izgalmas videókkal repítsenek el minket egy romantikus, lágy világba, ahol persze a ruháké a főszerep.
Részemről régi szerelem a balett, és mivel az egyik Süel fotósunk nagyjából 25 éve az Operaház balerinája, már régóta próbálkozom, hogy beszervezzem ebbe az új Süel projektbe.

A divat és a tánc két olyan művészeti ág, amelyek mindig is kölcsönösen inspirálták egymást (ha valaki január 15-ig New Yorkban jár, mindenképpen nézze meg a Dance & Fashion kiállítást), így nem nagy meglepetés, hogy mi is szívesen összekapcsoljuk a Süel ruhákat a balettal.

Persze az időzítés sem véletlen, hiszen az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet kaptok ti (a törzsvásárlóink), a hétköznapi arcok és maga "a NŐ" a Süel életében. Gondoljatok itt a nektek készült szoknyakollekcióra, az inspiráló nő kezdeményezésünkre, vagy éppen #azensuelmarkaboltom játékunkra.

Tehát elkezdtük a szervezést és felkértem Horváth Adriennt, hogy legyen ennek a videónak a főszereplője. Természetesen Adrit nemcsak a régi ismeretség miatt választottuk, hanem a mosolygós személyisége miatt is, és a sok-sok munkáért, amit eddig letett az asztalra. 12 éves kora óta táncol, 25 évig az Operában, mellette nagyon szigorú pilates oktató és mellesleg fotós, aki minden nőben meglátja a szépet és kihozza belőlük a maximumot. Imádom, mert azokat a kedves és "mélyebb" pillanatokat kapja el fotózás közben, amikor valami megcsillan a szemekben. Ehhez bizony érzék kell :). Tehát Adriban is egy igazi inspiráló hölgyet tisztelhetünk, aki sugárzóan pörgött-forgott a Brody Studios parkettáján... pontosan olyan volt, amilyennek egy Süel nőt mi elképzelünk!

A zeneválasztás szintén egy régi-régi kedvencem, a Cinema Paradiso (Oscar, legjobb külföldi film, 1990) egyik betétdala, Ennio Morricone szerzeménye. A koreográfiáért Adri volt a felelős, aki kedvenc szerepeiből inspirálódott és gyúrt össze egy táncot a rövid videó erejéig.

És, hogy mi az üzenetünk? Röviden ennyit, legyél NŐ! 

Élvezd, hogy finom vagy, hogy romantikus vagy, hogy néha indokolatlanul sírsz, hogy itt-ott kerekded a tested és ne félj jól érezni magad! Nincs rád írva a korod és a hibáidat is csak te látod olyan élesen, koncentrálj a szép dolgokra és csak élvezd a pillanatokat.

Nos, remélem a kis videónkon mindezt ti is érzitek, és holnap örömmel indultok útnak a kedvenc Süeletekben!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése